Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nektek mi a véleményetek...

Nektek mi a véleményetek erről a kapcsolatról?

Figyelt kérdés

Egy csöppet hosszú lesz, de talán így áll össze a kép.

Nos, évekkel ezelött megismerkedtem a párommal. Én pont a volt kapcsolatomból szabadultam, ő meg ismerkedett világba, hogy elfelejtsen egy nagy szerelmet. Nem vékonyan ismert meg. (kb. 80kg-os voltam).

Távkapcsolattal indult, végül összeköltöztünk, pontosítva én költöztem. Sokáig tartotta a kapcsolatot azokkal az ismerőseivel, akiket elöttem ismert meg, illetve akiket velem együtt ismert meg. Az elején minden jó volt, viszont feltünt, hogy kiszolgáltatja magát, mondván, hogy sokat dolgozik, és mivel ott lakom náluk, ennyi kitelhet tőlem. Az intim ágygyakorlataink gyorsan lecsökkentek két hetentére, végül ritkásabbá. Mellettem csajozgatott, de csak a hátam mögött. Egyszer borult a bili, miután kiderült,hogy volt alapja a féltékenykedésemnek. Megígérte, hogy változtat. Egy ideig volt is változás, legalább is azt hittem, de megint kiderült, hogy lányokkal ismerkedik.Költöztem volna a családomhoz haza, de közölték,nem vagyok szívesen látott személy. Kapott még egy esélyt. A szex már csak fél évente, évente van. Múltkor kibökte,hogy zavarja a súlyom.Amikor megismert, akkor nem zavarta. Kiderült, hogy tisztaságmániás, ami az elején nem volt jellemző, de most mindenbe bele tud kötni.

Szex nincs, ölelések, csókok nagyon ritkán vannak, de azok is egy-két percesek. Kiszolgáltatja magát, mint mindig, de én ha megemlítem, hogy nekem ez így nem jó, elkezd veszekedni,hogy értsem meg őt is, stresszel, meg miegymás. De már évek óta ezt hallgatom.

Jelenleg megint felbukkant egy lány az életében, akivel bár munkatársak,más az érdeklődési körük. Látom,hogy vele olyan szívesen elbeszélget, engem meg kizár szinte mindenből, pontosítva a szürke hétköznapokból nem. Amikor próbáltam vele erről beszélgetni, akkor megkaptam megint,hogy miért féltékenykedek, amikor próbáltam elmagyarázni, hogy engem zavar,hogy a csajjal jobban el tud beszélgetni mint velem, így a beszélgetéseiket úgy időzíti,hogy ne legyek a közelbe. A beszélgetéseikbe nem látok bele, vagy ha oda megyek a közelébe, rögtön megszakítja a beszélgetést, így azt sem tudom, hogy mi van. Látom, hogy a csaj szokta hívogatni ritkán ( havonta egyszer-kétszer) tíz percet, amikor a párom pont a munkába igyekszik. Letudta annyival, hogy probléma volt, és telefonos segítséget kért. Ajándékot készített neki, mondván,hogy a munkatársainak szokott, viszont én eddig csak azt tapasztaltam,hogy ha megkérik, akkor csinál. Próbáltam elmagyarázni, hogy ölelésre vágyom, mondtam neki,hogy nem testvéri kapcsolatot szeretnék,erre megkaptam, hogy barátnőzzek.

Minap vissza hallottam,hogy azt mesélte egy közös ismerősnek: Két nő van a világon, akit nem venne feleségül. Engem és a közös ismerőst.

Nekem viszont azt adta be, hogy nem hisz a papírokba, egy kapcsolat nem attól erős,hogy összeházasodnak.

Tény, a munkája stresszes, sok az itthoni munka is, feszült, ideges, nem tudja levezetni a stresszt.

De én is a munkába ideges vagyok, sok az itthoni munka(takarítás, mosogatás, főzés, kerti munkák, ja, és segíteni a felújításnál is, szekrények emelgetése...stb.).

Úgy érzem, hogy soha nem tekintett engem nőként, vagy talán csak a legelején, de inkább úgy érzem, hogy társ vagyok már csak a számára, egy jóbarát.

Ha lehet, kultúrált hozzászólást kérek. Tudom, hülye vagyok, de mentségemre legyen szólva nem olyan rég szállt fel a rózsaszín köd, és már jobban látok.

Rólunk: Mind a ketten 29 évesek vagyunk, nem számíthatunk a családunk segítségére. A haza költözés most nem egyszerű.



2015. szept. 18. 15:45
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
100%

amikor csajozott, akkor kellett volna kib.szni

nem a súlyod zavarta, hisz akkor össze se jött volna veled, házicsicskának jó voltál, enny


MI A JÓISTENNEK VAGY VELE KÖNYÖRGÖM???????


inkább maradsz vele és alázzon minden percben? pakolj és költözz!

2015. szept. 18. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
94%
Nem lehet, hogy egyikőtök sem szerette soha a másikat? Mivel érzelmekről egy szót sem írsz. Érdekből vsgy vele, mert ő biztosítja neked a lakást. Ha nőnek, embernek akarod magad érezni, akkor hagyd el és vegyél ki egy albérletet, szobát. Utána talalhatsz majd olyan férfit aki boldoggá is tud tenni. És hidd el nem minden férfi a vékony nőkre bukik, sőt, minden fejben dől el, ha te szépnek látod magad és persze adsz magadra, igényes vagy jönni fognak a pasik.
2015. szept. 18. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
88%
Miért nem látnak otthon szívesen?
2015. szept. 18. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
95%

lehet akkor is zavarta a sulyod, de lo nincs szamar is jo alapon belement.


Most meg jo vagy hazicselednek amig nem fog egy masik csajt maganak.


Ez van, a helyedben lelepnek. Nem kell hazakoltozni, gondolom 29 evesen mar a sajat labadra tudsz allni.

2015. szept. 18. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
95%

Ez mind szép és jó. De miért vagytok ti együtt? Mármint mi az, ami téged mellette tart, és őt mi tart melletted? (Oké, van egy tippem az olcsó házicselédről.)


Neked fogalmad sincs, hogy egy normális párkapcsolat miről kéne szóljon. És most nem a romantikus filmekben mutogatott lilaködös-cukorhabos dologra gondolok, hanem arra a mély egyetértésre, odafigyelésre, szövetségre, amit egy ilyen szerető kapcsolat ad. Ahol nincs féltékenykedés, de nincs követelőzés sem, hogy mi legyen készen és hogyan, nincs hazudozás, de telefonban kutakodás sem.


Nem értem, miért kéne hazaköltöznöd. Felnőtt nő vagy, dolgozol, csak félreraktál már valamit? Szakíts, lépj meg egy albérletbe, aztán ennyi.

2015. szept. 18. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
93%

Az elején azzal,rontotad el,hogy kiszolgáltad,így rá szokott.Ezzen túl ne tedd!

A kapcsolatotoknak sajnos szerintem,már rég vége van.Én a helyedben keresnék mást,híszen a párod úgyan ezt teszi és ha talál valakit mehetsz amere látsz!

(Esetleg,ha találnál mást,vele is össze költözhetsz így lesz hova menni)

Talán túl megadtál neki mindent,meg tudja,hogy ott vagy így természetesnek vesszi van a pasiknál olyan,hogy ha nem kell küzdeni a nőért már nem is olyan izgalmas..

Sőt még az is lehet,hogy megcsal,mert amiket írtál az annak a jele.

Keress valami ki utat ebből,mert ne haragudj,hogy ezt írom,de vagy hülyének nézz vagy sajnál vagy nem tud le vakarni az utolsót azért írom mert ezzeket amiket csinál én inkább valahogy vissza könyörögném magam a szüleimhez vagy bármi(vannak szállós munkák) mint hogy ezt tegye velem a párom!!! Sok sikert!

2015. szept. 18. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd el,amig nem késõ, de ha boldogtalanul akarsz élni, akkor maradj.
2015. szept. 18. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
100%
Ennek a kapcsolatnak nincs értelme.
2015. szept. 18. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos az első "csajozgatás" után bukott a dolog. (Náalm már akkor kalap-kabát, a bociszemeket és az ígéreteket is zsebre teheti.)Ő akkor döntött. Szerintem csak is az elköltözés lehet a megoldás, hisz világosabb a Napnál is, hogy nem szeret téged.

Az érzéseid jók, de ezek amik történtek szerintem nncs az a rózsaszín köd, ami el tudná homályosítani.

2015. szept. 18. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
100%

A történetedböl nem derül ki, hogy te is dolgozol-e vagy csak öt kell kiszolgálnod?


Amit nem értek, miért vagy egyáltalán egy ilyen alakkal. Már akkor léptem volna, amikor a kapott "mégegy esélyt" eljátszotta.


A helyedben gyorsan keresnék más lakáslehetöséget (akár csak egyetlen szobát valahol) és költöznék.

Azt viszont nem értem, miért várnál bármit is a csala´dtól, elvégre már régen felnött nö vagy.

Ne "haza" akarj költözni, hanem külön, kezdj önálló életet.

2015. szept. 18. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!